.: Vendégvélemény: Hex Hall

Drágám belefogott a Hex Hall című regény olvasásába, és már végzett is vele. Most pedig úgy döntött, hogy megírja róla a véleményét, amit itt közlök is veletek. Fogadjátok szeretettel! :)

Úgy álltam neki olvasni ezt a regényt, hogy csak annyit tudtam róla, hogy boszorkányos történet. Ennyi és a szép borító egy Harry Potter rajongónak elég is. ;)

Nagyon szerettem olvasni, és viszonylag hamar a végére is jutottam. Én nem írogattam jegyzeteket, és a történetet sem foglalom össze – ezt meghagyom majd Lindsay-nek, ha ő is elolvasta -, viszont annyit elmondhatok róla, hogy minden oldalát élveztem, és jó volt megismerni egy másmilyen világot.

Spoiler nélkül nagyon nehéz beszélni róla, de mondjuk úgy, hogy volt egy-két dolog, amit gyanítottam, viszont azért mégis meglepett a végén, amikor minden kiderült.

Alig várom, hogy olvashassam a Démonüveget, mivel elég nagy csavarral zárult ez a könyv, így nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.

Igaz, nem nagyon olvastam manapság, főleg nem Young Adult könyveket, de örülök neki, hogy belefogtam, és kinéztem magamnak a múlt heti kirándulásunk alkalmával Lindsay kezéből (fényképeket csináltunk róla).

Nos, úgy gondolom, ennyi beszámoló az én részemről elég is lesz, úgyhogy már csak a pontozás marad hátra, és az, hogy kijelentsem, hogy nagyon ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik a boszis sztorikat.

Értékelésem: 5 boszi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése