.: Üresség

Ma anyám azzal a hírrel nyitott be a szobánkba, hogy a Bella elpusztult. Elvitte a kólika. Annyit kell róla tudni, hogy egy körülbelül 11 éves haflingi kanca volt, aki mindenkiből szeretett volna megkóstolni egy kis darabot, de szerencsére ez csak nagy ritkán sikerült neki.

Furcsa ürességet érzek most a lelkemben. Nem akarom elhinni, hogy nincs többé. Olyan hihetetlen, hiszen pár hete még a lovam mellett legelészett békésen, vagy éppenséggel kétségbeesetten nézett ránk, hogy őt miért nem visszük magunkkal lovagolni, most pedig már az égi mezőkön nyargalászik.

Drágám rajta vágtázott először, így őt talán még nálam jobban is lesújtotta a hír, hiába nem mutatta ki annyira. Nem elég, hogy akin a lovam után tanult, őt elvitte a gazdája egy másik helyre, most még ez is. Hihetetlen, hogy nem szabad ezen a helyen egyetlenegy lovat sem megkedvelni, mert vagy elcserélik egy másikra, vagy elviszik, vagy elpusztul! Kezdem úgy érezni, hogy minél hamarabb el kell hoznunk onnan az én kis packómat, mert egyre felelőtlenebb a pasi, akinél tartva van. Nem elég, hogy úgy lovagoltat rajta, hogy azt nem beszéljük meg előre, és úgy viszi át egy másik faluban található legelőre, hogy arról sem tájékoztat minket, és lassan már annyit kell neki fizetnünk, mintha egy rendes lovardában tartanánk, de egyre kevesebb figyelmet fordít az állatokra.

Pedig ez a paci megérdemelte volna még, hogy éljen. Manapság kezdtünk rájönni, hogy a hisztis természete mellett nagyon kedves is tud lenni. De többé már sosem fogjuk látni. És ez az, amit el sem akarok hinni.

Nyugodj békében, Bella! Szerettünk!

1 megjegyzés: