.: Simlish számok

Drágám imádja a Sims játékokat, és pár napja felfedezte, hogy híres előadók elkészítették a számaikat a simek "nyelvén", amit simlish-nek hívnak. Számomra ez a "nyelv" olyan, mintha az angolt, a spanyolt, az olaszt és az oroszt összekeverték volna egy katyvasszá, ami egyébként nagyon jól hangzik.
Amin a legjobban meglepődtünk, hogy két olyan előadó is volt, akiknek imádtuk a számait. Az egyik a My Chemical Romance, akiknek a Na Na Na című slágerüket lehet így hallgatni, a másik pedig LOLO, aki a Hit and Run című számát énekelte fel. Amint ezekről tudomást szereztünk, már hallgattuk is őket, és azt kell mondanom, hogy fantasztikusak lettek. Egyből kedvencekké váltak. Hallgassátok meg ti is ezeket, szerintem eszméletlen, ahogy a két művész ezen a nyelven énekel. :)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése