.: Könyvértékelés: Hex Hall

Visszatértek a könyvkritikák az oldalra. Ez az! Ki kér egy pohár pezsgőt az ünneplés alkalmából? Ezúttal nem ígérgetek semmit, hogy melyik napon, vagy éppenséggel milyen időközönként jönnek majd. Maradjunk annyiban, hogy lesznek, amikor megírom őket. ;)

Kezdjünk is neki! Adott egy leányzó, a tizenhat éves Sophie Mercer, aki segítséget szeretne nyújtani az egyik osztálytársának a szalagavatójukon, a mágiája igénybevételével. A kedvesség és a varázslat azonban félrecsúszik, és boszorkánynak kiáltják ki a társai. Így nem lesz más választása, mint egy saját szigeten lévő bentlakásos iskolába költözni, a Hekaté Hallba. Itt olyanok tanulnak, mint ő: különleges teremtmények. Vámpírok, vérfarkasok, alakváltók, boszorkányok és tündérek; mindenféle lény megjelenik ebben az univerzumban, akik csak egy jól megírt történethez kellenek.

Az iskolában aztán Sophie összefut a helyi boszorkányklubbal, aminek a tagjai be akarják venni maguk közé. Összebarátkozik a szobatársával, aki vámpír - méghozzá leszbikus -, és mindenki őt vádolja a néhány hónappal ezelőtt történt gyilkosságért. És természetesen a románc sem maradhat el egy fiatal lány életéből: szerelmes lesz abba a fiúba, akiért a boszorkánykör feje is odavan. Ezektől garantált, hogy nem lesz bonyodalommentes a történet.

Először beszélnék egy kicsit magáról a borítóról. Nekem nagyon tetszik. Igazán ötletes ez a vízben másképp kinéző tükörképes megoldás, és az is, hogy lent a cím tükrözve látható - így bárhogy is tartod a regényt, el tudod olvasni. ;) Csak miért van rajta az a fekete macska? Gondolom, a boszorkányok jelképeként van jelen, viszont a történetet tekintve nincs semmilyen jelentősége.

Nos, a könyv már a legelején megfogott azzal, hogy a szokásos előszó helyett előhangot kapott. Igazán ötletes, és cseppet sem megszokott. Valamint még az is üde színfolt, hogy a főszereplő időnként az olvasóhoz is intézett egy-két mondatot. Ettől kissé naplós beütése lett, és talán még közelebb érezhettem magamhoz a karaktert. Elhittem, hogy tényleg Sophie meséli a történetet, és tényleg átélte azt, amiről mesél.

A könyv elején nem értettem, hogy miért az a címe az első kötetnek - igen, itt is egy trilógiáról van szó -, hogy Hex Hall, amikor Sophie a Hekaté Hallba kezdett járni. Aztán megkaptam a választ: az iskolát így rövidítik a gyorsabb kimondás érdekében. Ennyi. Ilyen egyszerű.

Viszont a regény kezdésével kapcsolatban annyit megemlítenék, hogy szerintem nem kellett volna így kiakadni egy szalagavató miatt. A sajátomon is én voltam az egyedüli, akit nem kért fel senki, hogy táncoljon vele. Még a Drágámtól is megkérdezte az egyik srác, hogy szeretne-e vele lenni. Én a legutolsó megmaradt fiúval táncoltam, akivel senki nem akart lenni. De végül nem bántam meg a sors eme akaratát, mert egész jól elbeszélgettem vele a próbák során, és mindent beleadott, hogy jól sikerüljön a táncunk. Az esemény fő pillanatában pedig én rontottam el a koreográfiát, így a társamra egy rossz szavam sem lehetett.

Itt a történetben viszont nem kellett volna megejtenie Sophie-nak azt a szerelmi varázslatot. Éreztem én, hogy csak baj lesz belőle. És természetesen, akinek segített, az egyből beárulta a leányzót boszorkányságért, és ezért kellett elhagynia a sulit.

Jobban belegondolva, egy saját szigeten annyira nem is lehet rossz tanulni. Nincsenek idegesítő szomszédos diákok, akiknek jóval a megengedett alatt van az IQ-szintjük, és ezért késztetést éreznek, hogy beszóljanak neked. Az is érdekelne, milyen lehet egy bentlakásos iskolában tanulni. Már az Anna és a francia csók olvasásakor is ez járt a fejemben. Néha legszívesebben életet cserélnék legalább pár napra valakivel, aki ilyen körülmények között él, hogy egy kicsit magam is kipróbálhassam. De mivel én sem vagyok boszorkány, talán majd egy következő életemben lesz erre lehetőségem. :)

A történet másik erőssége, amit még a saját sziget mellett fel tudok hozni, az az, hogy mennyi különleges lényt sorakoztatott fel. Boszorkányok, vámpírok, vérfarkasok, tündérek és alakváltók szerepelnek benne - remélem, senkit nem hagytam ki. Azt már kissé untam, amikor csak egy lény található meg egy univerzumban. Én azt vallom, hogy minél több van benne, annál jobb. Anno Cassandra Clare árnyvadászos történeteit is azért szerettem, mert ott is a világ szinte összes létező különleges lénye meg volt található - és épp ettől volt olyan különleges.

Az itt megjelenő boszorkányok számomra kicsit hasonlítottak a Cassie regényében megismert nephilimekre, mivel ők is az angyalok leszármazottainak tartották magukat. És ők is ugyanúgy lenézik a vámpírokat - vagy a másik történetben az alvilágiakat -, mint az árnyvadászok.

És ha már a különleges lényeknél tartunk: külön kiemelném azt az alakváltói képességet, amikor a tini akkor kezd el átváltozni állattá, amikor felidegesítetik. Mindig is szerettem az olyan helyzeteket, amikor az érzelmek hatnak a különleges képességekre. Szerintem hihetőbb, mint az, hogy a hold állása befolyásolja a folyamatot.

Majdnem megőrültem attól, hogy milyen előítéletesek voltak a regény szereplői a vámpírokkal szemben. És örültem neki, hogy van még egy könyv az olvasottjaim között, ahol ezeket a vérszívókat egy kő védi a napon való elégéstől. Így már a saját regényembe is bátrabban bele merném ezt foglalni - persze csak akkor, ha valaha megíródna. :P

És behozni egy rég halottnak hitt írót vámpírként a tanárok közé? Hatalmas ötlet! Jókat mosolyogtam a tanár jelenetein.

Nagyon örültem neki, hogy végre egy leszbikus leányzó is visszaköszönt rám a lapok közül. Meleg sráccal már rengetegszer találkoztam a könyvekben - hála az égnek! -, de leszbikussal még sose. Mármint, leszbikus lánnyal. Számomra egy történet azonnal szerethetőbb lesz, ha van benne egy nem heteroszexuális karakter. És ha ez a szereplő még ugyanazzal a véleménnyel is van a srácokról, mint én, az plusz pont. Ők ugyanis cukik sosem lehetnek. Maximum szexik. A kiskutyák és a kiscicák cukik, amikor próbálgatják felfedezni a körülöttük lévő világot néhány hetesen.

És ha már az előbb a boszorkányoknál tartottunk: jó lehet seprűn lovagolni. Szívesen kipróbálnám. És milyen jó lenne egy olyan nyakláncot birtokolni, ami nem enged elfáradni! Csupán két óra alvásra lenne szükség a normális életvitelhez - kettővel kevesebbre, mint amennyit néha alszom...

Gondolom, hozzám hasonlóan mások is szoktak úgy járni, hogy rengeteg mindent kigondolok, amit még szeretnék az adott napon véghezvinni, aztán, amint közel kerülök a pihe-puha ágyikóhoz, azonnal elnyom az álom, és másnap csak szidom magam, hogy már megint nem csináltam semmi érdemlegeset. Kezeket fel, ki csatlakozik hozzám ennek a nyakláncnak a megalkotásában? :D

És milyen jó lenne saját magadnak elővarázsolni a ruháidat! *.* Én biztosan állandóan ezt csinálnám. Tuti, hogy akkor tudnám magam ahhoz tartani, hogy gót stílusban vagy éppen a viktoriánus kor szerint öltözködjek. És ezzel a képességgel valószínűleg a cosplay-esek is jól járnának. :P

És ha már a ruháknál tartunk: ha egyszer megfilmesítenék ezt a regényt, akkor a lányok gyönyörű szép báli ruháira lennék a leginkább kíváncsi. *.*

Azért volt egy kérdésem a regényt olvasva: milyen hang lehet az, amikor egy magnóliát vonszolnak át egy kupac melaszon? O.o Csak én vagyok az egyedüli, aki ezt nem tudja elképzelni? Ha valakinek esetleg van ilyen hang a birtokában, akkor kérem, küldje el nekem, mert kíváncsi vagyok. :D

Már a történet legelején megtudjuk, hogy Sophie-t az édesanyja neveli, az apja nem folyt bele a nevelésébe. De aztán egy bizonyos ponton megtudtam, hogy mekkora szerepet tölt be a világban a férfi, és akkor elkerekedett a szemem. Kíváncsian várom, hogy a következő regényekben találkozunk-e vele, és ha igen, akkor milyen lesz a személyisége.

Az előző kritikáimhoz hasonlóan ez a könyv is tökéletes volt ahhoz, hogy új szavakat tanuljunk. Az első az eufemizmus. Jelentése: olyan megfogalmazás, amely az eredeti fogalom bántó, sértő vagy szókimondó jellegét enyhíti. A második megtanulandó szavunk a magánzó. Ennek a jelentése: olyan független személy, aki vagyonából, illetve befektetett tőkéjének jövedelméből él. A harmadik ismeretlen szavunk pedig az aneurizma. Jelentése: az ér falának gyengesége miatt keletkezett kiöblösödés, verőértágulat. Nem tudom, hogy ezeket valaha fogom-e használni, de legalább már tudom, mit jelentenek. ;)

Egyébként, szerintetek van értelme ennek a kis "rovatnak" a könyvkritikákon belül? Jónak tartjátok, ha bizonyos, számomra nem ismert szavakat megmagyarázok, vagy csak én vagyok olyan, hogy nem bírok olvasás közben átsiklani egy olyan kifejezés fölött, aminek nem ismerem a jelentését?

Olvasás közben belefutott abba a ténybe, miszerint a fiatalok már csak olyanok, hogy nem tetszik nekik az a név, amit a szüleik adtak nekik a születésük pillanatában. Szerintem ez teljesen rendben van. Talán engedélyezni kellene egy ingyenes névváltoztatást legalább mindenki életében egyszer, nem pedig 10.000 Ft-ot elkérni érte, mint ahogy kicsiny hazánkban van.

Én is azon gondolkodom, hogy megváltoztatom a vezetéknevem. Rengeteg hozzám hasonló nevű ember jár-kel a világban - író is, így a múltkor meglepődtem, hogy mikor írtam én olyan regényt, és mikor beszéltem a kiadóval a megjelentetésről :P - , és mivel nem túl rózsás a kapcsolatom a faterommal, szívesebben viselném az édesanyám nevét. Arra az oldalra a családfámban büszke vagyok. A másikra nem.

És ebben a könyvben is feljött az érdekházasság témája - mint Jennifer A. Nielsen Hatalom-trilógiájában -, amivel már a hócipőm is tele van. Szerintem nincs is annál rosszabb, amikor valaki csak azért megy hozzá valakihez/vesz el egy másik embert, mert abból a kapcsolatból ő előnyösen jöhet ki, és nincs semmi érzelem közöttük. Hála az égnek, hogy a mai kultúránkban ez a dolog egyre inkább háttérbe szorul, és manapság már főleg az érzelmek miatt kötik össze az emberek az életüket.

Beszélnék most egy kicsit az egyik karakterről. Elodie-t, a boszorkányklub fejét egy számító libának ismertük meg. Azt hihette volna az ember, hogy azért ad tanácsot Sophie-nak az egyik tanárukat illetően, hogy segítse a beilleszkedését, de természetesen nem ez állt a háttérben. Éreztem én, hogy a tanáron lévő szépséges tetoválások nem csak úgy díszből vannak rajta, hanem valami komolyabb okból. És tényleg!

És komolyan, hogy gondolhatja azt ez a leányzó, hogy azzal akarja magához láncolni a barátját, hogy lefekszik vele, és odaajándékozza neki magát?! Bakker, a fiúk nem arra mennek, hogy ajándékként megkapják egy lány szüzességét! Nekik csak az kell, hogy jól érezzék magukat velük, aztán ennyi. Nem hinném, hogy sokat nyomna a latba, hogy az adott lány érintetlen volt-e még. Persze, biztosan vannak ilyen srácok is, de Elodie barátját, Archert nem ilyennek ismertem meg.

És ha már a szüzesség témájánál tartunk... Jót nevettem Sophie gondolatán a 240. oldalon a pincét illetően, amikor a neki tetsző sráccal elég közel kerültek egymáshoz:

„Azért élt bennem egy higgadtan gondolkodó lény is, aki a szívéhez kapva azon aggódott, hogy a szüzességemet nem feltétlenül egy pincében kellene elvesztenem. Ennek ellenére, amikor Archer az ingem alá nyúlt, és végighúzta a kezét a hátamon, úgy gondoltam, a pince ugyanolyan jó lesz, mint bármelyik másik hely.”

Megmosolyogtatott az is, amikor a regényben említésre került a Harry Potter óriás vadőre, Hagrid. És ha már ennél a rokon történetnél tartunk: szerintem az itt megjelenő pince olyan, mint a Szükség Szobája. Hiába pakolsz el benne valamit valahová, másnap már teljesen más helyen lesz.

Összességében egy jól megírt első kötetet kaptunk, aminek az izgalmas függővéges befejezése miatt egyszer mindenképp folytatni szeretném majd ezt a történetet. Nem most azonnal, de talán pár hónapon belül. Érdekel, hová jut még el Sophie, és mi történik vele a továbbiakban.

Rachel Hawkins, köszönöm ezt az új boszorkányos világot! Kellett már egy ilyen a lelkemnek. :)

Értékelésem: