.: Könyvkritika: Callie, Kayden és a véletlen

A történet két problémákkal küszködő fiatalról szól, akik az egyetemen találkoznak egymással újra. Callie azért jött ide, hogy elmeneküljön az otthonához kapcsolódó rossz emlék elől, Kayden pedig sportösztöndíjat szerzett magának. Ahogy az apja mindig is akarta.
Callie anno megmentette Kayden életét, és a fiú most szeretne az ő őrangyalával közelebbről is megismerkedni. A lány lelkében azonban óriási seb keletkezett, amit nem biztos, hogy Kayden képes begyógyítani.

Amikor nekikezdtem a regénynek, a legelső reakcióm egy óriási sóhaj volt. Itt is ugyanaz a téma, mint a Reménytelenben? Itt is a nemi erőszak áll a középpontban? Szólnak egyáltalán bármi másról a Rubin pöttyös regények?!
Aztán ahogy egyre előrébb jutottam a történetben, rájöttem, hogy ez nem olyan rossz, mint az előbb említett regény. Itt legalább nem mindenki ugyanazzal a problémával szenved. Kell a változatosság.

A regény egyik legnagyobb témája a családon belüli erőszak, amiről igenis beszélni kell. Nem szabad hagyni, hogy bárki a saját rokonait bántsa, és nem szabad elfordítani a fejünket, ha ilyenről hallunk.
Sosem értettem, hogy az emberek miért nem állnak ki magukért, amikor bántják őket a saját családtagjaik. Miért hagyják, hogy tovább folytatódjon a bántalmazás? Ha beszélnének valakivel, és próbálnának segítséget kérni, talán előbb vagy utóbb megoldódna a probléma.
Ne gondoljatok érzéketlennek, kérlek, csak képtelen vagyok ezt az egészet felfogni. Tudom, nem voltam még hasonló helyzetben, így nem tudom teljesen beleélni magam a helyzetükbe, de akkor is ezen gondolkodom állandóan...

Kezdjük a konkrét kritikát a szereplőkkel, közülük is Callie-vel. Már a történet legeleje óta lehetett tudni, hogy valami nincs egészen rendben vele. Olyan élmény érhette fiatalabb korában, amitől még most sem képes szabadulni. Kérdem én: az édesanyja hogy nem vette észre, hogy gondban van a lánya? Nem jó az, ha egy anya nem szereti a lányát annyira, hogy a barátnőjeként mindent meghallgasson tőle, és ott próbáljon segíteni, ahol csak tud.
Volt Callie-nek egy nagyon rossz felvett szokása, amiben reménykedtem, hogy előbb vagy utóbb fel fog vele hagyni. De nem így tett. Pedig erre még az egészsége is rámehet. Reménykedem benne, hogy Kayden majd egy idő után sikeresen le fogja róla szoktatni.
És amiért még kissé nehezteltem rá, hogy hamarabb is megnyílhatott volna Kaydennek. A fiú már rég elmondta neki a problémáját, ő viszont még továbbra is magában tartotta. Annak örültem, hogy a legjobb barátja, Seth legalább tudott mindenről, de úgy éreztem, Kayden is megérdemelte volna ugyanezt.
Egyébként szimpatikus lány volt, akinek drukkoltam, hogy mielőbb felszabaduljon a gátlásai alól, és végre boldog legyen a választottja oldalán. Hála az égnek, nem volt idegesítő sem.

Következzék Kayden. Nem nagyon találkoztam még olyan karakterrel a Könyvmolyképző Kiadós regények között, ahol egy fiú ártott volna saját magának, de ő ilyen volt. És talán épp ezért eléggé sikerült megfognia.
Az egyetlen problémán vele az volt, hogy úgy udvarolt Callie-nek, hogy közben barátnője volt. Ez nem szép dolog. Előbb dobja ki a másikat, és csak utána csapja a szelet a másiknak! Így tisztességes.
Viszont jót nevettem azon, amikor úgy üdvözölte a csaját, Daisy-t - aki éppen felkeltette egy vággyal teli álomból -, hogy "Mit keresel itt?" Volt egy barátnőm, akihez eljött a barátja munka után, egyenesen Németországból. Amikor meglátta az út szélén ácsorogni, nem az volt az első reakciója, hogy a nyakába ugrik örömében, hanem döbbenten csak annyit kérdezett tőle, hogy "Mit keresel itt?" A fiú aztán ezt elég sokáig emlegette is utána. :D
A legnagyobb kérdésem, ami az egész regény alatt végigkísért, hogy miért nem állt ki magáért Kayden? Miért hagyta az apjának, hogy kedvére szórakozzon vele? És a fiú testvérei miért hagyták benne a sza... akarom mondani, a slamasztikában? Nem kéne összetartaniuk, ha mindannyian ismerik a férfi borzasztó természetét?

És ha már megismertük a két főszereplőt, szeretnék kicsit beszélni a könyv felépítéséről. Váltott nézőpontos volt, amit általában szeretek. És ez itt sem volt másképp. Egyszer Callie oldaláról követhettük a történéseket, egyszer pedig Kaydenéről. Viszont ami néha hiba szokott lenni az ilyen szerkezetekben - túlzottan hasonlít a két oldal egymásra -, az itt tökéletesen volt megoldva. Kayden kellőképp fiúsan viselkedett: káromkodott, és olyan gondolatai voltak a lánnyal kapcsolatban, amit egy hormonok által vezérelt sráctól elvárhatunk.
Akkor azonban majdnem megőrültem, amikor épp akkor jött a nézőpontváltás, amikor megismerhettük volna Callie titkát. Az írónő nagyon szerette az utolsó pillanatokra tartogatni az izgalmas visszaemlékezéseket. Ilyenkor az a hátrány, hogy néha hajlamos vagyok továbblépni addig a fejezetig, ahol folytatódnak az események, és csak később visszatérni az aktuális fejezethez. De itt jókislány módjára sorban haladtam. :)

Aztán ott voltak a felejthetetlen mellékszereplők. Kezdjük Seth-tel, Callie legjobb barátjával, akit egy igazi álombarátnak ismertem meg. (Azt csak halkan jegyezném meg, hogy valamiért nagyon szeretem ezt a fiúnevet is; a Noah, a William, a Dean és a Nathaniel mellett még ez az egyik kedvencem.)
A történet során arra kíváncsi lettem volna, hogy Seth miért szenvedett az egyetem előtt. Voltak rá utalások, de konkrétan nem tudtam meg, hogy mi történt vele. Legszívesebben egy egész spin-off regényt olvasnák róla, ahol csak ő van a főszerepben. A kötet kiolvasása után utánanéztem a sorozatnak, és kiderült, hogy van egy könyv, ami csak róla és az új barátjáról, Graysonról szól. *.* Gondolom már rájöttetek, hogy odáig vagyok az olyan sztorikért, amikben van legalább egy meleg karakter, így remélem, egyszer ezt is el tudom majd olvasni. A magyar megjelenésben nem reménykedem, de talán egyszer leszek majd annyira a topon angolból, hogy be merem majd vállalni. :)
Egyébként a srácot nagyon bírtam. Tökéletes barát volt Callie mellé, és ismét egy olyan homoszexuális karaktert kaptunk, aki feldobta a kötetet a humorával. Tetszett, amikor úgy mentette ki magukat egy beszélgetésből, hogy kijelentette, most elmennek a lánnyal orrot púderezni a mosdóba. :D Mondjuk azt kissé furcsa volt olvasni, ahogy konkrétan kijelentette, hogy szexinek találja Kaydent, de hát ő már csak ilyen. :) Egyébként jó olyanokról olvasni, akik képesek túllépni a sérelmeiken, és bátornak tartom Seth-et, amiért mindenki előtt képes felvállalni önmagát.
A Callie-vel közös listájukat - egy lapra felírták azokat a dolgokat, amiktől tartottak, de eldöntötték, hogy bátrak lesznek, és szép lassan minden egyes pontot megvalósítanak - is nagyon jó ötletnek tartottam. Szerintem egy ilyen minden olyan embernek jól jönne, aki eléggé gátlásos vagy éppenséggel bajban van a tervek időben való megvalósításával.

Aztán ott volt még Kayden legjobb barátja is, Luke. Őt elég sokszor sajnáltam, mert eléggé rájárt a rúd az élete folyamán. De jó volt egy olyan karaktert is megismerni, aki egy kicsit több embert is érintő - de nem feltétlenül halálos - betegséggel együtt élve tengeti a mindennapjait.
Tetszett a regényben, amikor a srác a kocsi ablakán mászott ki egyszer. Évekkel ezelőtt én is megcsináltam ezt a kis Peugeot-nkal, amikor még Odaát lázban égtem, és láttam azt az ikonikus jelenetet Jensen Ackles-zel. Lehetséges, hogy Luke is odavolt Dean Winchesterért és az Eye of the Tiger című számért?
Most ne akadjatok ki, de bevallom őszintén, el tudtam volna viselni, ha a sztori végére kiderül, hogy a srác, akivel Seth néha beszélget, valójában Luke. Végre volt egy páros egy regényben, akik eleve nem jártak, de shippeltem őket, erre persze, hogy kiderül, Luke 100%-ban hetero. Ilyen az én szerencsém.

A karakterek után most beszélnék arról, amivel nagyon nem értettem egyet. Ha valaki nem akar inni, akkor miért kell erőltetni?! Ha Callie nemet mond az ivászatra, akkor tartsák tiszteletben, és ne akarják már mindenáron rávenni arra, hogy lerészegedjen! A srácok aranyosnak találták a pityókás lányt, de szerintem nincs ennél visszataszítóbb - legyen szó akármelyik nemről. Gyerekek, nem menő, ha lerészegedtek! Sose jussatok el odáig, hogy csak akkor tudjátok jól érezni magatokat, ha alkohol van a szervezetetekben!
Azt elismerem, hogy a történet vége felé aranyos volt Kaydentől és Luke-tól, hogy egymás kínos pillanatain szórakoztak, de azért jó lett volna, ha nem minden az alkoholról szól. Mert nem körülötte forog a világ, hiába látszik egyre inkább így.

Aztán ismét felmerült az a probléma, amibe a romantikus történeteknél folyton belefutok. Kérlek, mondja már el nekem valaki, miért kell úgy smárolni már a legelső alkalommal, hogy a srác ledugja a nyelvét a lány torkán?! Értem én, hogy Kayden legszívesebben valami mást is szívesen dugott volna valahová egészen máshová, de azért lehetettek volna kissé romantikusabbak is az első csókuk alkalmával...

És hadd jegyezzek meg még valamit: ebben a világban senki nem tud helyesen írni SMS-ben? Csak én vagyok olyan, aki még ott is törekszik a választékos és helyes nyelvhasználatra, illetve az írásjelek használatára? Ha azt mondjátok, igen, akkor megyek remetének az erdőbe! :D

Viszont a történet elolvasása után egy felmerült kérdésre nem kaptam választ. Egyszer Callie megemlítette, hogy az anyja szekrényében rengeteg fájdalomcsillapító található. Nem kapott egyértelmű választ a nőtől, hogy miért vannak ott. Talán neki is van egy titka? Nem hinném, hogy az évekkel korábban történt balesete miatt szedi őket még mindig. Vajon milyen fájdalma van, amit eltitkol a világ elől?

A regény végével azonban nem teljesen vagyok megelégedve. Úgy érzem, Kayden nem ilyen véget érdemelt volna... De remélhetőleg a második részben ki fog derülni, hogy mi lesz vele. És talán addigra majd Callie problémáját is kicsit jobban megismerjük. Mert ezzel kapcsolatban is maradtak még bennem kérdések.

Összegzésül azt kell mondanom, ez a regény jobb volt, mint amilyennek általában a Rubin pöttyösöket gondolom. És csak hogy tudjátok, ez döntötte el, hogy megveszem-e majd egyszer Elle Kennedy-től Az üzlet című regényt. A jelek szerint igen. Remélhetőleg az sem lesz rossz, és abban sem fognak túl sokat szenvedni a szereplők. De majd meglátjuk.

Utoljára pedig csak annyit szeretnék mondani, hogy Jessica Sorensen, sikeresen megnyertél magadnak. Talán majd egyszer a másik hazánkban megjelent regényét is el fogom olvasni, az Ella és Micha titkát. Utánanéztem a munkásságának, és az Unbeautiful című regényéhez is kedvet kaptam. Reménykedem benne, hogy kellő angoltudással egyszer annak is neki tudok majd állni. Mert amelyik regényben van egy gót srác, abba muszáj elmélyednem. *.*

Értékelésem:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése