.: Új design a blogon

Még a tegnapi nap folyamán, de már a késő esti órákban új design került fel a blogra. Az előző ilyen eseményt nem említettem meg, de úgy érzem, változtattam annyit az egész oldal külsején a mostani alkalommal, hogy írjak is róla egy bejegyzést. :)

Először is beillesztenék ide egy képet az egész összhatásról, hogy ha esetleg évek múltán nézem majd vissza ezt a posztomat, akkor tudjam, miről beszélek most. :D


A design fő színei ezúttal a sötétlila és a barack lettek, amik szerintem egész jól passzolnak egymáshoz. A kedvenc fotóimat megcsináltam olyanra, mintha egy polaroid fényképezőgéppel lettek volna készítve, és őket helyeztem egymás mellé, a realisztika kedvéért úgy, hogy kissé kitakarják egymást. A képek aljára még felfirkantottam a blog nevét, hogy tudjátok, hol jártok. ;) Levadásztam egy olyan betűtípust, ami úgy néz ki, mintha kiömlött volna rá a kávé, és az ital színét is igyekeztem visszaadni.
A képek alatt láthatjátok, hogy főleg mivel találkozhattok az oldalon, illetve fontosnak éreztem megemlíteni azt, hogy ezeken kívül még bármi olyan felkerülhet ide, ami érdekel. :P

Aztán a jobb felső sarokba felkerültek azok a tulajdonságok és dolgok, amik engem jellemeznek. Elég sokat változtattam rajta, mert lettek új kedvenc bandáim, illetve már önmagammal is igyekszem jobban megbarátkozni. Hiszen miért rejtsem véka alá egy jellemzőmet, ha az formált olyanná, amilyen jelenleg vagyok?
Aztán, mivel a napjaimat képtelen lennék elképzelni kávé nélkül, egy pohár frissítő is felkerült a jobb alsó sarkába a fejlécnek. Ez az egyedüli olyan eleme a designnak, amit nem saját magam készítettem, hanem a Pinterestről szedtem le.

Az oldalon a bejegyzések és a modulnevek is új betűtípust kaptak, remélem, mindenkinek a gépén ugyanígy jelennek meg. Oldalra még kitettem az aktuális kedvenc kínai nyelvű számomat, a My I-t, amire a SEVENTEEN nevezetű banda két tagja, Jun és The8 táncol. Fantasztikusan ügyesek - és nem mellesleg szexik - a srácok, szóval érdemes megnézni és meghallgatni. ;) Valószínűleg mondjuk az elkövetkező hetekben biztosan összefuttok majd vele még egy bejegyzés keretein belül is, de szerintem nem lehet elégszer hallani. *.*
Aztán kiraktam oldalra az Instagramos profilomat, a chatet pedig kihasználatlanság miatt levettem. A tavaly olvasott regényeket pedig szintén eltávolítottam, és újraindítottam az olvasmányaim listáját.

Nagyjából ennyi változtatás történt az oldalon, de a napokban még lehet, hogy történni fog egy-két újítás. Remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket az új kinézet, és örömmel jártok majd fel az oldalra olvasgatni. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése