.: Előzetes a Love, Simonhoz

Még tavaly ősszel olvastam a Simon és a Homo sapiens-lobbit Becky Albertallitől, és azt kell mondanom, hogy az eddigi LMBT+ témában íródott regények közül - természetesen itt csak azok számítanak, amik már a karmaim közé kerültek - ez lett a kedvencem. *.* Eléggé meglepődtem, amikor megtudtam, hogy film is készül belőle, de azért izgatottan várom, hogy milyen lesz. :) Az előzetes alapján könyvhűnek tűnik, de ezt persze csak azután tudom biztosan megmondani, miután láttam az alkotást.

A tengerentúlon már a mozik is játsszák - Love, Simon címen -, kicsiny hazánkba azonban csak június 21-én fog megérkezni. Reménykedem benne, hogy a hazai verzióból semmi olyan jelenet nem lesz kivágva, ami jellemző a vágóinkra... Legyünk már annyira elfogadóak, hogy nem cenzúrázzuk ki a meleg témájú filmeket és sorozatokat!

De nem is húznám tovább a szót, hanem beszéljen inkább helyettem maga az előzetes! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése