.: Vajon mi lapul a lajháros dobozban? #3

Ezúttal a Book a Sloth Club januári dobozáról - ami a Fantasy hősnők nevet viselte - fogalmaztam meg a gondolataimat. Mint azt a múltkori véleményezés végén is említettem, engem túlzottan nem vonzanak a saját nemem képviselői a könyvekben, mert általában csak idegesítenek (szerencsére manapság már akadnak ez alól kivételek is), de azért a Drágámmal megbeszéltük, hogy megkérjük ezt a csomagot is az édesanyámtól.

Úgy érezzük, vannak olyan jó témái a BaSC-nak, amik miatt havonta újra és újra a megrendelők között vagyunk. Olyan ez számomra, mint amilyen régen a PonyClub volt. Ott is a legelső csomagtól az utolsóig hű voltam a céghez, így két óriási doboz is tele van a tőlük kapott ajándékokkal, illetve a "régebbi" könyvespolcom is az ő regényeiktől roskadozik. Imádtam ezeket a rövid történeteket, amik a maguk 150 oldal körüli lapszámukkal tökéletesek voltak arra, hogy kikapcsolják az ember lómániás leányát fiatalabb korában. :)

De most ennyi elég is volt a nosztalgiából! A szokásokhoz híven a továbbra kattintva megnézhetitek a januári dobozban szereplő termékeket, illetve a hosszabb véleményemet is elolvashatjátok mindenről. ;)


Ez volt az első olyan csomag, aminek a kibontásával annyira nem bírtunk várni, hogy már a Pick Pack Ponton való átvétel után a vonaton nekiestünk. Ahogy felnyitottuk a tetejét, egyből szembeötlött a kellemes színű, már lilás árnyalatba áthajló kék papír, ami a doboz tartalmát hivatott védeni. Ahogy ezt felhajtottuk, rögtön megtaláltuk az ehavi tartalmat magyarázó kis lapocskát, aminek a hátoldalát természetesen csak legutoljára néztük meg. Az elején egy olyan szép idézet látható, ami akár az életem mottója is lehetne: "Nem számít, milyen sötét az éjszaka, a reggel mindig eljön és a kalandunk újrakezdődik". A szöveg mögötti háttérképen szereplő grafika kissé pixeles, de ezzel még néhány terméknél voltak problémák, amit később még megemlítek.

Következzenek a meglepetések! Elsőként a Book a Sloth Club logójával ellátott mágneses naptárról szeretnék írni. Szerintem hasznos dolog, mivel mindig gondban vagyok azzal, hogy éppen hányadikát is írunk. Gondolkodunk azon Drágámmal, hogy kitesszük a hűtőre, és megpróbáljuk, hogy át lehet-e húzni rajta a napokat táblaíró filccel, mert akkor lehetne jelölni, hogy éppen melyik napnál járunk. Remélem, hogy a jövőben is lesz még olyan termékük, amin szerepel a kicsi lajháruk, mert még mindig hihetetlenül aranyosnak tartom. :)

Aztán itt van a "Just one more chapter" - ami magyarul annyit tesz, hogy "Csak még egy fejezetet" - feliratú táska, ami talán a legnagyobbat szólta ezúttal, és ami szerintem tökéletesen illik egy ilyen könyves meglepetés dobozba. Mindig is szerettem az ilyen tatyókat a külföldieknél nézegetni - és egyszer egy nyereményjátékon nyert ajándékcsomagom is tartalmazott egyet, amin Ariel, a kis hableány szerepel -, és jó érzés, hogy a lajhárosoknak hála már nekünk is lehet egy a tulajdonunkban. :) Kíváncsi leszek, hogyan szuperál majd, mert biztos, hogy az idei Könyvfesztivál alkalmával velünk fog tartani. Szerintetek hány regény fér majd el benne? :D

Kisebb szerencsével a dobozba ismét bekerült egy kis Harry Potter is, aminek néhány doboztulajdonossal ellentétben mi igazán örültünk. Számunkra ez a téma bármelyik dobozba belekerülhet. :P Jó, hogy nem Daenerys jutott nekünk, mert igaz, hogy az ő karakterét imádtam a legjobban a Trónok harcában - a második évad felénél már csak azokat a jeleneteket néztem meg egy-egy részből, amikben ő is szerepel -, de azért Hermione simán beelőzi. :D
Egyébként a Drágám gyűjteményébe került be ismét a kis Funko Pop! kulcstartó, a legelső dobozban lévő Dumbledore mellé, ugyanis közülünk ő szereti jobban a sorozatot. Tervez egy újraolvasást is a hét regénnyel, amit lehet, hogy nekem sem ártana majd egyszer, néhány éven belül beiktatnom. :)

A két matrica nekem igazán tetszett, bár az egyiken szereplő nőről még nem hallottam. Amikor rákerestem Nyx nevére - amit a tartalmat felsorakoztató kis lapról tudtam meg -, először az Éjszaka Háza könyvsorozatot dobta ki a kereső. De aztán valaki felvilágosított mindenkit a Book a Sloth Club Facebook-csoportjában, hogy ő a Kegyetlen szépségben szerepel, amit Rosamund Hodge írt.
A másik szereplő Lila Bard volt - a kis összegzős papíron is ez a név szerepelt, pedig valamiért a hazai kiadásban Linára írták át a leányzó nevét, amit egyszerűen nem tudok hova tenni... :/ -, aki az Egy sötétebb mágia enyves kezű "főhősnője", és akit V. E. Schwab alkotott meg. Egyébként vicces, hogy pont akkor érkezett meg hozzám a tolvajt ábrázoló matrica, amikor épp azt a regényt olvastam, amiben ő is szerepel (és amiben szerény véleményem szerint szinte ő az egyedüli karakter, aki ér is valamit...) És először a Drágámmal mind a ketten azt hittük, hogy a Lilás matrica elveszett valamerre, de aztán kiderült, hogy csak a könyv nyelte el magába. :D


Ezúttal is szerepelt a dobozban egy üzenet a benne szereplő könyv írójától, azaz Alwyn Hamiltontól. A BaSC csapata ezúttal már figyelt arra, hogy a szöveget eredeti és magyar nyelven is olvashassuk, ha esetleg valaki nem tudna a szerző anyanyelvén. Igazán jó megoldás lett szerintem az, hogy egymás mellett látható a kétféle verzió, viszont az alkotó képe kissé pixelesre sikeredett, de erre a következő bekezdésben még kitérek.

Most pedig következzék az, amivel egyedül nem tudok mit kezdeni a dobozból: a Trónok harcás füzet. Oké, kérdezhetnétek, hogy lehetek annyira béna, hogy egy sima füzetet képtelen vagyok felhasználni, de szeretem az olyan borítókat, amik olyat ábrázolnak, amit szeretek. Mint ahogy már utaltam rá korábban, a Trónok harcát nagyjából a második évad közepéig néztem néhány éve, viszont abbahagytam, és talán soha nem is fogom folytatni. Megváltoztam én is, és már nem érzem magamhoz közel ezt a sorozatot.
A többi doboztulajdonos leginkább a képek minőségét kifogásolták ennél a terméknél, és elismerem, hogy eléggé pixelesek lettek. :/ Később mondjuk kiderült, hogy ez nem a Club hibája volt, hanem a nyomdáé. Azóta már kerestek mást, akivel együtt tudnak dolgozni a jövőben, és azóta a nyomtatott termékeik is sokkal magasabb minőséget képviselnek, amihez őszintén gratulálok. :)

A Harry Potteres fanart gyönyörűséges lett, öröm ránézni. A Prológusról ismerhető So-So készítette, és egyszerűen elájultam a tehetségétől. Engem megvett kilóra. :D A doboz megérkezése óta eltelt időben már egy képkeretet is sikerült a grafikának szereznem, így jelenleg a Harry Potteres regényeim előtt, két orrontó furkász társaságában élvezi a könyvespolcom melegét, illetve egy sorral arrébb a SEVENTEEN-es Junnal is szemezhet időnként, ha ahhoz lenne kedve. :P Ha valaki azon gondolkodik esetleg, hogy tegyen-e rajzokat a könyvei elé, akkor csak egy óriási igennel tudok válaszolni, mert nagyon fel tudják dobni a könyvespolcot. ;)

Egy könyves meglepetés doboznál az elmaradhatatlannak számító termékből, azaz a könyvjelzőből ezúttal kettőt is kaptunk. A Kildarásról csak annyit tudok mondani, hogy nem igazán ismerem őket - eddig egyetlen egyszer hallottam róluk, amikor egy olvasási kérdőívet töltöttem ki náluk -, de a túloldalán lévő zsiráf és az idézet aranyos. Utóbbi Alan Bennett-től származik, és így szól: "Az ember nem beleteszi a könyvekbe az életét, hanem bennük találja meg." És egyébként vicces, hogy a Drágámnak épp ez a hosszú nyakú óriás a kedvenc állata. :D

És most elérkeztünk az utolsó előtti termékhez, ami a könyvhöz kapcsolódó könyvjelző. A regény eredeti borítójának grafikája látható rajta, és szerintem igazán szép. És ha már itt tartunk, akkor elárulhatom, hogy a dobozban lévő könyv nem más, mint Alwyn Hamiltontól A homok leánya.
Megvallom őszintén, először szomorú voltam, amikor megláttam, hogy ezt a könyvet nem azzal a borítóval tervezik nálunk kiadni, mint külföldön, de aztán, amikor a kezembe fogtam a magyar kiadást, egyszerűen elaléltam. Gyönyörű az egész, szabályosan forrong az eleje. *.*
Kíváncsi vagyok nagyon a regényre, és a vicces az egészben, hogy ez életem első Dream válogatásos, azaz Maxim könyvkiadós regénye. :D Amikor először meghallottam a Fantasy hősnők témanevet, akkor arra gondoltam, hogy ez a könyv illene hozzá, de aztán a megjelenés korábbisága miatt elvetettem ezt az ötletemet, és inkább arra jutottam, hogy nem tippelgetek. De örülök, hogy végül mégis eltaláltam. A többi doboztulajdonossal ellentétben én már korábban is kinéztem magamnak ezt a regényt, így örülök, hogy már a könyvespolcomat díszíti. :)

Ennyi lett volna a véleményem a januári dobozról. Egyre inkább látszik a Book a Sloth Clubon a fejlődés, és kíváncsian várom, hová lyukadnak ki a továbbiakban. Óriási sikereket kívánok nekik, ti pedig hamarosan a februári dobozról is olvashatjátok majd a gondolataimat, ami a Mágikus lények nevet viselte. Amekkora fantasy-rajongók vagyunk, muszáj volt erre a témára is lecsapnunk. :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése